Futás - 2012. január 25.

Futás

táv: 5,1 km
idő: 34:09
seb: 8,9 km/h
tempó: 6:41 p/km
útvonal: enyhén szintes terep és aszfalt (Nyolcas 2,5x)
cipő: Saucony

Szép idő volt ma is.
Süt a nap ezerrel, szárazak az utak és szélcsend van. Ugyan hűvös a levegő, deres volt reggel minden, de január lévén ennyi belefér. :-) Futni ez is remek idő, bár nagyon nehezen akaródzott délelőtt felkerekedni. Későn indultam neki a futásnak és fejben nagyon nem voltam ott, szenvedős is lett a dolog.

Férjem tegnap vesztette el az állását, pedig az én fizetésemből csak a hiteleinket fizetjük és az ő fizetéséből éltünk. Nem tudom, hogy lesz ezután, de tegnap a gyerekek is nagyon kikészítettek, ráadásul azon görcsöltem végig edzés közben, hogy beérek-e futás után időben dolgozni. Nem igazán tudtam koncentrálni, nem igazán tudtam jelen lenni a futásomban.

Próbálgatom a ChiFutás-t, amiket eddig olvastam a könyvből, de nem igazán megy, pedig azt hittem, nekem könnyű lesz, mert a jógából azért komoly testtudatom van. Nem tudom banánhéjasan emelgetni a lábaim, nem tudok vattába csomagolt acéltű lenni és nem azért mert nem megy, hanem mert tele vagyok feszültséggel és hiába lazítok el mindent, érzem, hogy a vállaimba őrült nagy feszültség van. Kell az a jóga, nincs mese. Muszáj visszaszoknom rá, mert akkor sokkal lazábban futok, ha jógázom is.
Ha meg kicsit előredöntöm az Oszlopot, tényleg gyorsabban megyek és néha a lábaim is tudom úgy emelgetni ahogy kéne, de nekem sokkal nehezebb ilyen lábemelésekkel futni, mint ahogy én megszoktam. Totális plusz energia szerintem így emelgetni a lábaim, ahogy a szerző szeretné. Én bizony feleslegesen nem emelgetem, szinte csoszogásszerűen szoktam pakolgatni őket, valószínűleg ez borzasztóan is néz ki, de legalább kevesebb energiát igényel, mintha felkapom a sarkam. Tudom, valamit biztosan nem jól csinálok, de egyenlőre nem tudok ChiFutni...

Ma egyébként ismét a Vörösvári tavakhoz mentem a Nyolcasaimat futni.
Most nem kétszer tettem meg a távot, hanem ráhúztam még egy tókört a Kacsa-tó körül. Szuper idő volt, nagyon élveztem, hogy a képembe süt a nap végig, vagy a tó vizéről megcsillanó napfény kisüti a szemem. Szeretem, ha ilyen brutál erővel ragyog a nap.

Totálisan futóidő volt, mégis szenvedősen ment a dolog. Megint úgy éreztem, mintha húznám magam, pedig az időeredményem szerint hoztam a szokásos formám. Úgy látszik akárhol futok, akármilyen terepen ez a 6:39-es és 6:41-es tempó a sajátom, de nem baj, nem rossz ez, csak ma nem esett jól.
Igazából már 4 km elég lett volna, egyetlen porcikám sem kívánt még egy kört, az achillesemet is éreztem megint, hogy nincs túl jól, de annyira kíváncsi voltam, hogy a két tó közötti emelkedőn fel bírok-e harmadszor is futni, hogy mégis nekimentem. Nem ment egyszerűen, lógott is a belem és közben azon morfondíroztam, hogy fogok így pénteken hosszút futni és hogy fogok Solymáron a Mészégető utcán felfutni, ha ezzel a rövid szakasszal így szenvedek? És hogy fogok így pontosan 2 hónap múlva a Vértesi Terepmaratonon 15,2 km-t lefutni a hegyek között?
Végül fel bírtam vonszolni magam és ez jólesett - kárpótlásképpen a mai szenvedős futásért.

De nézzük a dolgok jó oldalát: három héttel ezelőtt a pénteki hosszú futásom 6 km volt, most meg a hét közbeni laza futásoknál nyomom az 5 km-t, ráadásul nem késtem el a melóból, sőt még hamarabb is ott voltam, mint szoktam.