2011. december 31., szombat

Évértékelő poszt 2011.

Először nem akartam összesítést készíteni az idei évről, hiszen nem teljesítettem akkora távokat, ami miatt érdemes lenne számolni a km-eket, sebességet, de a kíváncsiságom és az életemben először sikeresen teljesített 50 km-es túrák miatt mégiscsak osztottam, szoroztam és ez lett az eredmény:


Ez az idei évi eredményem.
A saját két lábamon megtett km-eim összege a teljesítménytúrákkal, futásokkal és egyéb kirándulásokkal együtt 800 km. Azt hittem, több lesz, hiszen más kb ennyit fut egész évben, de azért nem szabad elkeserednem, hiszen tavaly fele ennyi sem volt és több év kihagyás és betegség után álltam neki újra edzeni.
A mozgással töltött idő idén 221 óra, azaz több, mint 9 nap.

Idén úgy gondoltam, nem sportonként fogom elemezni az évet, hanem az év elején kitűzött célokkal, tervekkel összevetem, hogy miben voltam sikeres ahhoz képest, illetve mi az, amiben nem sikerült teljesítenem a célkitűzéseimet.


Ami nem sikerült

Úszás
Úszásban nem is igazán tűztem ki célt. Pont azért, mert nincs a közelben uszoda, ahová rendszeresen el tudnék járni. Kiegészítő sportként nagyon jó, főleg a sérvem miatt, de sajnos tőlünk csak több faluval arrébb van uszoda, úgyhogy a benzin-és a tömegközlekedés árainak emelkedése miatt, sajnos nem igazán jutunk el oda, pedig nagyon szeretek úszni.

Bicajozás
Azt hiszem, a táblázat alapján nem kell külön hangsúlyoznom, hogy idén a biciklizés valahogy háttérbe került az életemben, pedig azelőtt nagyon sokat tekertem. Nem mentünk idén biciklitúrára, ami miatt érdemes lett volna készülni, hiába tekerek a munkahelyemre, ha az még 4 km-re sincs oda-vissza, úgyhogy a bicaj most valahogy kimaradt.
Egy bicajtúrára mentem a férjemmel, amiben olyan szintemelkedések voltak, hogy a táv felén toltuk a járgányt, aztán kb 2-3x tekertem be a Margit szigetre, de ennyi. A többi km-t a napi munkába tekerések teszik ki, de az sem sok volt, hiszen bicajjal akkorát kell kerülnöm, hogy gyalog hamarabb odaérek, mintha még kerülnöm kéne, aztán bicajt lakatolnom, majd átöltöznöm…stb.

Jóga
Több jógát terveztem.
Érzem a jótékony hatásait és az egyre több futás és túra mellett érzem, hogy szüksége is van rá a testemnek, a sérvemnek, hogy a hosszabb terhelés után helyretegye. Sokszor kifejtettem már, hogy egy futónak mekkora szüksége van a jóga hatásaira, úgyhogy többet kéne jógáznom és rendszeresen, mert idén fellángolásokkal jógáztam hetekig, aztán hetekig semmi. Így nem lehet fejlődni.
Szeretném, ha rendszeresebben tudnék jógázni, ezért igyekszem beilleszteni az edzéstervembe, de valahogy sosem fér bele, mindig elmaradt. Futás, túrázás kiteszi a hetem és csak a pihenőnapjaimon tudnék jógázni, ami sokszor elmarad. Ki kell találnom valamit, hogy hogyan jógázzak többet.


Ami majdnem sikerült

Futás
Nem tudom, hogy futás szempontjából sikeresnek, vagy sikertelennek tituláljam az évemet. Sikertelen olyan szempontból, hogy gyorsabb fejlődésre számítottam, azt hittem egy futószezon után már meg tudom futni majd a 10 km-t, ahogyan ez azelőtt is simán ment. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy valami miatt most nagyon lassan fejlődöm. Ráadásul elég gyakran voltam beteg, ami megint hetekre visszatartott a futástól és megakasztotta a fejlődésem. Olyan mintha 3-4x kellett volna újrakezdenem idén a futást. Ez a futókedvemet is eléggé visszavette.
Néhány sikertelen próbálkozás után életemben először edzésterv alapján készültem. Hiba volt ez is. Hiába tartottam az edzéstervet, nem éreztem, hogy fejlődnék, két-három hónap után sem éreztem, hogy többet vagy jobban tudnék futni, mint azelőtt, ami megint elvette a kedvem az egésztől.
Végigszenvedtem így a nyarat, amikor az EDF Éjszakai futáson rájöttem, hogy nagyon lassan, komótosan kocogva képes vagyok hosszabb távokat teljesíteni és nem csak néhány perceket futni. Ezután kezdtem ismét a saját elképzeléseim alapján futni és tulajdonképpen ismét kisebb kihagyásokkal, de novemberben sikerült teljesítenem belesétálás nélkül a Szigetkört és sikerült itthon is szintes terepen lefutnom 4 km-t megállás nélkül.

Szigetfutás

A táblázat szerint 7:11-es km-eket futottam idén. Ez nagyon vacak. Lassú futó vagyok, de azért nem ennyire. 7 perces ezrek felett még sosem futottam, de ez annak köszönhető, hogy az év első felében sokat sétáltam bele egy-egy futásba és ez látszik az összesített sebességnél.
Mindeközben viszont áttértem a természetes futóstílusra, beszereztem ehhez egy enyhe csillapítású futócipőt, amiben valahogy könnyebb lett a futás és javult az a szenvedős, vánszorgós futómozgásom is.

Most ez sikeres vagy nem? Nem tudom.
Többet szerettem volna teljesíteni. Szeretnék úgy futni, mint azelőtt, szeretnék olyan könnyedén és rendszeresen edzeni, mint évekkel ezelőtt, de úgy látszik, erre még várnom kell. Lehet, hogy idén is sikerült volna, de hónapokat elszöszmötöltem egy sétálós-futós edzéstervvel, aminek nem lett eredménye. Inkább futnom kellett volna. Azért sikeresnek is tekinthetem az évet, hiszen sikerült már 4-5 km-t futnom, amit évek óta nem és úgy érzem, a sok kudarc és újrakezdés ellenére én beletettem idén a futásba, amit bele tudtam. Nagyon keményen megküzdöttem ezért a néhány km-ért.


Ami sikerült

Teljesítménytúrázás
Túrákból nem terveztem előre igazán, csak azt, hogy jó lenne minél több túrát teljesíteni, hiszen nagyon élvezem, hogy legyengülve, betegen is tudom teljesíteni és tudok benne fejlődni. Két év után ismét sikerült lenyomni a 40 km-es távot – többször is. A Kinizsi túrák 40 km-ét például 6 óra 40 perc alatt, ami szerintem nagyon jó eredmény. Mentem, mint egy gép. Számomra is meglepő volt, hogy mennyi energia van bennem.

A Kinizsi40 céljában

Aztán a nyár már az egyedül túrázásokkal telt: Sophia Angliába ment, édesapám elszakasztotta az Achilles ínát, úgyhogy magamra maradtam, de éreztem, hogy túrázás szempontjából annyira jó formában vagyok, hogy mennem kell. Így egyszer csak ott találtam magam egy 50 km-es teljesítménytúra rajtában. Soha ennyit azelőtt nem mentem és soha egyedül még néhány km-t sem túráztam, de kisebb akadályokkal megküzdve ugyan, sikeresen teljesítettem a túrát. Aztán nyár végén mentem még egy 50-esre - szintén egyedül. Az még könnyebben ment, nem is éreztem meg másnap azt a sok km-t a lábamban, remekül hozzászoktam a túrákhoz és nagyon élveztem, hogy egyre kevesebb fájdalommal, egyre jobb időkkel egyre több km-erre vagyok képes.
Késő ősszel még találtam egy 70 km-es túrát a túranaptárban, éreztem, hogy ezek után most azt is meg tudnám csinálni és jó lenne megpróbálni, de akkor hideg is volt már és 70 km bizony rendesen belenyúlik az éjszakába és bizony nem volt kedvem és elég bátorságom egyedül belevágni egy ilyenbe. Talán ha nyárról lenne szó, amikor még sokáig van világos és nem fagy halálra az ember éjszaka, akkor lehet, hogy benne vagyok, de így késő ősszel már nem mertem egyedül bevállalni. De nem bántam, így is teljesen elégedett vagyok az idei túráimmal, kell hagyni valami kihívást jövőre is.


Összegezve...
Nem lehet minden sportban a maximumot nyújtani egyazon évben. Nekem ez most a teljesítménytúrák éve volt. A futás kevésbé ment, a túrázásban viszont jó voltam, így azt csináltam ezerrel.
Végeredményben elégedett vagyok és sikeresnek tekintem ezt az évet, hiszen két év kényszerpihenő után, gyengélkedve, lábadozva, még kisebb betegségekkel küzdve nyomtam végig ezeket a km-eket. Ráadásul legyőztem egy olyan távot (50 km), amire néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy arra csak a bolondok mennek, aztán tavaly belegondoltam és rájöttem, hogy azt csak a Jupiterről érkezett ufók tudják gyalogosan teljesíteni, erre idén vettem a kis hátizsákomat és lenyomtam egyedül szintidőn belül.
Nem futottam meg idén a 10 km-t, de teljesítménytúrázásban legyőztem magam és a korlátaimat. Ez a lényeg.

2011. december 29., csütörtök

Kutyás futás - 2011. december 29.

Séta
táv: 5,2 km
idő: 52 perc
seb: 6 km/h

Futás
táv: 3 km
idő: 18 perc
seb: 6 sec/km

Különös telünk van idén.
Karácsony előtt két nappal leesett a hó, hogy az ünnepre fehér legyen minden, aztán most karácsony után néhány nappal úgy elolvadt az egész, mintha nem is lett volna hó semerre. Ugyan az udvarunk még kicsit saras, de az utak szárazak és nagyon enyhe, kellemes idő van, vagyis pont futóidő. Én benne lennék, hogy tavaszig már ilyen enyhe telünk legyen, aztán jöhet a tavasz és a nyári kánikula.

Mára megbeszéltünk egy sétát Sophiával, de mocsárláztól tartva nem az erdőt, hanem inkább a Slötyit választottuk, hátha ott már szárazabb az út és nincs akkora sár. Jól választottunk, mert a tónál remek volt az út, csak egy részen volt dagonya, de a többi részen ilyen kellemes, őszi idő van:



A sétára most velünk jött Bundás is, aki új hámot kapott karácsonyra. Nagyon jól bevált eddig a nyakörv is, de a canicross versenyszabályzatában szerepel, hogy a kutyák hámot kell viseljenek a futópórázhoz. Ilyen pórázunk már volt, de hám még nem, úgyhogy vettünk egyet a kutyusomnak és ma próbáltuk ki először.
Így áll rajta:

Otthon a teraszon

Szerintem nagyon jól áll a fekete bundáján a narancssárga hám. Annyira csinos, nem? Vagy csak én vagyok elfogult?

A hám egyébként tényleg nagyon jó, nem fojtogatja magát a kutya séta közben, könnyebben mozog így, de azért van hátránya is a dolognak: ebben jobban tud húzni. Bundás nagyon ügyes, okos kutyus, sok mindent és hamar megtanul, csak sétálni nem tud. Jártunk vele évekkel ezelőtt kutyaiskolában, szépen megtanult minden alap dolgot, hogy hogyan kell ülni, állni, hogyan (nem) kell ételt kézből elvenni, főleg idegenektől nem, de a rendesen láb mellett sétálást valahogy nem tudta elsajátítani, mert a séta neki egyet jelent azzal, ha póráz van rajta, hogy nekiindul, mint a gép és úgy húz, hogy alig lehet megtartani. Legalább is ez volt eddig, mert valamennyire visszatartotta a nyakörv fojtogatása, de most hogy hám van rajta, már ez az akadály is elhárult, úgyhogy ma úgy sétáltam, akarom mondani repültem le vele a tóig, mint ahogy a tavakon látni, hogy egy motorcsónak húzza az ejtőernyőst. Nem tudom, milyen sportnak hívják ezt, de ha Bundás így folytatja, úgy érzem hamarosan meg kell tanulnom a nevét, mert esélyes versenyző lehetek a sportágban.

A tónál találkoztunk Sophiával és szerencsére Bundika is visszavett a sebességből, úgyhogy sétáltunk együtt négy kört kellemes tempóban szócsépléssel (Bundás vakkantgatással) egybekötve. Viszont olyan remek idő volt, meg láttam, hogy kiskutyámban is túlteng az energia, hogy kedvet kaptam egy kis futáshoz. Régen futottam már, mert még mindig nincs túl jól a tüdőm, de néhány kör biztosan nem fog megártani.
Sophia vállalta, hogy az első körben fotóz minket, aztán tőle elbúcsúztunk, mi pedig futottunk még két kört Bundással.

Így futunk mi*

Fééééék*

Érdekes, hogy Bundás séta közben mennyire húz, de amint futni kezdünk, pillanatok alatt felveszi a tempómat és már nem húz, hanem teljes összhangban futunk. A póráz épphogy csak feszül, pont amennyire kell. Ha meglát valamit, vagy egy másik kutyát, akkor sem iramodik meg és ránt el engem, hanem csak oda néz, de közben fut tovább, mintha ilyenkor a világ egyetlen és legfontosabb dolga lenne, hogy futni kell a gazdival. Semmi más nem számít neki ilyenkor. Még a pórázt sem kell fognom, nem is kell irányítgatnom, mert amint egy lépést teszek jobbra vagy balra, egyből megérzi és igazodik elém. Kanyarodásnál sem kell szólnom neki, érzi, ha irányt változtatunk. A képeken is jól látszik, hogy mindig pontosan előttem fut.

Nagyon szeret Bundás futni, talán még nálam is jobban.
Jobban szereti, mint az erdőben a póráz nélkül rohangálást. Nem tudom, miért olyan jó ez neki, hiszen ilyenkor az én tempómat futja, ami neki valami gyors gyaloglásfélére hasonlít leginkább, de nagyon odavan a közös futásokért. Sokszor az az érzésem, hogy ez a legjobb, amit a kutyámért tehetek, hogy elviszem magammal futni. Ráadásul a versenyszellem is nagy benne: amint feltűnik előttünk valaki, nem nyugszik, míg le nem előzzük. Ezért gondolom, hogy egy canicross versenyért odáig lenne meg vissza.

Ennyire élvezi a futást, még vigyorog is*

Az emberek mindig megmosolyognak minket, mikor így "összekötve" futunk, de persze volt már néhány éve, hogy beszóltak nekünk. Akkor is a tónál köröztünk és egy hapsi horgászott a parton. Láttam, hogy minden körben minket néz és körről körre egyre csúnyábban vizslat minket, mire egyszer csak nem bírta tovább és gorombán beszólt nekem: "Miért kínozza már azt a kutyát?" Nem válaszoltam neki, mert egyszerűen nem is értettem a kérdést. Miből gondolja, hogy kínzom? Úgy néz ki a kutya, mint akit éppen kínzok? Bundásnak ez örömfutás! Ha tudná a fickó, hogy kiskutyámnak az a kínzás, mikor meg kell állni, mert sokszor ő még menne tovább, csak én nem bírom.

Szerencsére most csak egy ismerős, idős bácsi jött.
Sokszor láttuk már itt a tónál, már köszön is és mindig megcsodálja Bundást. Nagyon tetszik neki, de Bundás is nagyon bírja a bácsit. Igaz, kiskutyám mindenkit szeret, de valami miatt ezt a bácsit külön figyelemmel is kitünteti. Most is akkor jött a bácsi, mikor még sétáltunk és Bundás egyből rárohant, felugrott rá, hogy jól megpuszilgassa, mielőtt még visszatarthattam volna, úgy hogy szegény ember majdnem hanyatt esett, a korlátnál támaszkodott meg, de nagyon örült Bundásnak. Mondta is, hogy fussunk már, mert látja a kutyán, hogy már futhatnékja van.
Aztán tényleg futottunk néhány kört, a bácsi meg szembe futott velünk. Ilyenkor mindig jól megnéz minket, nagyon tetszünk neki, meg is jegyezte az egyik körnél: "Nem is tudom, ki helyesebb: a kutya vagy a gazdája." Hát egy ilyen bóktól még Bundás is elpirult.

A megfáradt futócsapat*

Három kör nekem bőven elég volt mára, de Bundás nagyon zokon vette, mikor megálltunk. Őrült módon nekiállt húzni és vinnyogott is hozzá, hogy rávegyen ismét a futásra, de nekem elég volt. Meg Bundás is régen futott, nem kell őt sem túlterhelni egyből.
Levezetésképpen sétáltunk még néhány száz métert, aztán kanyarodtam volna hazafelé a tótól, de Bundás befékezett és nem hagyta magát, alig bírtam elhúzni a Slötyitől. Annyira élvezte, hogy nem akart még hazajönni. Hihetetlen mennyit tudna futni ez a kutyus, ha hagynám. Képes lenne szerintem addig menni, míg össze nem esik.

A kis futóbolondommal*

A futás egyébként nekem is nagyon jól esett.
Remek időnk is volt ma és már nagyon hiányzott a futkározás. Most meglepően jól ment, mintha nem is hagytam volna ki egy hónapot, de azért elég volt ez a 3 km bemelegítésnek. Mondjuk azért a mai időeredményben Bundás négy praclija is benne van, mert ha akarom, ha nem, azért vele mégis egy kicsit gyorsabban futok, mint egyedül.
Ráadásul nem is a saját futótechnikámmal megyek, hiszen azért mégiscsak húz egy kicsit:

Majdnem hátraesek*

Jól látható a fenti képen, hogy egyáltalán nem előre dőlök, hanem szinte hátra, ahogy a kutya kihúzza alólam a derekamat. Nem csoda, hogy már 3 km után ismét fájt a csípőm, úgyhogy nem lehet állandóan kutyástól futni, különben úgy járok, mint néhány éve. Akkor minden futásomra vittem Bundást is, aztán a versenyeken mikor egyedül kellett volna teljesítenem, alig bírtam futni, mert úgy megszoktam már, hogy enyhén húz a derekamnál.


* Sophia fotói

2011. december 26., hétfő

Sportos könyvek karácsonyra

A múltkori vaterás beszerzés után is még szükségem lenne egy-két komolyabb futócuccra, de karácsonyra nem merek ilyeneket kérni, inkább majd valamikor próbálással magamnak beszerzem, kiválasztom, amire még szükségem van.


Karácsonyra ezért már régóta áhított könyveket kértem, amik nagy örömömre ott vártak a fa alatt. Az egyik könyv Pavel Tsatsouline: A meztelen harcos c. könyve, melynek alcíme: hogyan lehetsz félelmetesen erős - kizárólag a saját testsúlyoddal dolgozva.


A könyv a Fegyencedzéshez hasonló, de a fegyencek hat gyakorlata helyett a meztelen harcos csak az egylábas guggolásról és az egykezes fekvőtámaszról beszél. A könyvet lapozgatva viszont vannak benne még újdonságok, érdekességek az edzések mikéntjéről, felépítéséről... stb, úgyhogy alig várom, hogy okosodjak belőle és a gyakorlatba átültetve, a fegyencedzéssel kombinálva végre erősödjek is egy kicsit.

A másik régóta áhított könyv Danny Dreyer: ChiFutás c. könyve, mely arról szól, hogy a taichi-ból ismert chi-t, azaz életenergiát hogyan tudjuk használni a futásban is.


Sérülésmentes és könnyed futást ígér a szerző a könnyen elsajátítható helyes futótechnika által, amely így első ránézésre hasonlít a természetes, mezítlábas futótechnikához, amivel idén már próbálkoztam.
Teljesen telitalálat ez a könyv számomra, hiszen nagyon lomhán, nehézkesen, vontatottan futok, ráadásul ugye, hónapok óta fáj a sarkam is, meg a csípőm is, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi újat tud mutatni ez a könyv, de sokaktól sok jót hallottam már róla. Ráadásul külön fejezetben taglalja a terepfutást és külön technikát, ötleteket mutat a hegyre felfelé illetve lefelé futásra, hogy könnyedén és sérülésmentesen tudjuk teljesíteni ilyen körülmények között is a futóedzéseket.
Szóval, így belelapozgatva nagyon tetszik a könyv, egyből nekiestem az olvasásának és legszívesebben könyvvel a kezemben indulnék is futni, hogy egyből magamévá tegyem a tartalmát, hogy könnyedén szárnyalhassak a hegyek között.

Amint kiolvastam az új kedvenceimet, mind két könyvről fogok írni összefoglalót és véleményt is.

2011. december 25., vasárnap

Terepen a rövid is hosszú???

Néhány napja, vagyis lassan egy hete semmi más nem jár a fejemben, csak a terepfutás és a terepfutó versenyek. Fogalmam sincs, miért kattantam rá ennyire, de már álmomban is a környező hegyekben futok. Borzasztóan vágyom erdőben, hegyekben, turistautakon futni.
Mivel a canicross 2012-es versenyei még mindig nincsenek fent a neten, így a jövő évi versenytervezéshez néztem néhány terepfutó versenyt, vagy olyan teljesítménytúrát, ahová a futókat is várják a táv teljesítésére. Gondoltam, kinézek néhányat és egy 7 km-es terepversenyről szépen felépítve, lassan emelem majd a távokat, hogy hozzászokjak a terepen futáshoz és a komolyabb távokhoz, ami már látszatra is sokkal, de sokkal nagyobb fizikai igénybevételt igényel, mint a városi futkározás.

Muszáj néhány versenyt kinéznem, mert az motivál, hogy lelkiismeretesen készüljek versenyről versenyre, de sok-sok versenykiírás átolvasása után is csak bután néztem magam elé, hogy akkor most mi legyen. Gondolom, a gyakorlott terepfutók ezen nem lepődnek meg, de én most szembesültem először azzal, hogy terepen bizony a rövid táv is iszonytatóan hosszú. Rövid távnak számítanak a 20-25 km-es távok, de van olyan verseny, ahol még ilyen "rövid" sincs, csak 30-35 km. Így bizony nehéz elkezdeni. Tényleg nincs ember, aki szeretne 7-10 km-t futni terepen versenykörülmények között??? Miért ilyenek a távok vajon? Erdei utakon nem tudnak kijelölni kisebb távokat, vagy miért? Egyszerűen nem értem. De lehet, hogyha belekóstolok a dologba, akkor majd egyszer megértem ezt is.

Mindenesetre a 20 km teljesítése terepen nekem egyenlőre úgy hangzik, mintha azt kérnék tőlem, hogy egy sárkányrepülővel kerüljem meg a holdat. Nagyon sokat túráztunk idén és egyre többet futottunk bele, sőt a nyári 50 km-es túráim során az utolsó km-eket végig futottam, de attól még nem mernék indulni terepfutó versenyen. Arra komolyabb felkészülés kell, komolyabb terepen, de így bevallom, megfelelő verseny hiányában kevésbé van motivációm.

Végül addig böngészgettem, míg találtam egy olyan versenyt, ami 15,5 km, 335 m szintkülönbséggel (ami valljuk be, kevésnek mondható) és a szintideje 2,5 óra és tőlünk 40 perc autózással megközelíthető a helyszín. Ez pedig a Camelbak Vértesi Terepmaraton, melyen ez a csekély 15,5 km még csak nem is rövid táv néven fut, hanem minimaraton néven illetik. Mini, mert úgy látszik terepfutó körökben ekkora távot teljesíteni mini teljesítménynek számít, de nem érdekel, valahol el kell kezdeni. Bár szívesebben futnék 7 km-t először. Igaz, ezt itthon önszorgalomból is elő tudom adni a hegyekben, de nem ismerem a terepfutó versenyek hangulatát, mikéntjét és azt jobb lenne egy laza távon megismerni. Nem biztos, hogy egy majdnem 16 km-es versenyre szűzen kéne odaállnom.

Szóval, ez a legbarátságosabb eddig az összes verseny közül, úgyhogy teljesen rákattantam a témára. Tetszik, hogy a teljesítésére még számomra is van egy kis reménysugár, ugyanis ez még túrázva is teljesíthető, hiszen a múltkor egy szintes 16 km-t teljesítettem itt a környéken 2,5 óra alatt magamtól próbaképpen. Igaz, ott 23 percet belefutottam a távba, de akkor ezek szerint 23 perc belefutással teljesíthető ez a verseny. Ez persze marha ciki így nekiindulni, mikor körülöttem gondolom majd mindenki könnyedén szökell az ösvényeken, ahogyan ezt teljesítménytúrákon is elő szokták adni, mikor olyan könnyedén libbennek el mellettem futók, mint ahogy én szoktam álmomban.
De ha készülök, edzek rá, ha kicsikarok magamból legalább egy 10 km futást és esetleg emelkedőkön belesétálok, akkor tulajdonképpen már egész jó vagyok, nem? Nem is látszik olyan lehetetlennek. Vagy mégis? Ugyanis egy szépséghibája azért van a dolognak, méghozzá az, hogy ez a verseny március 25-én lesz...

Ez a kép idén március 25-én készült a Nagy-szénás felé. Ilyen időt jövőre is elfogadnék. ;-)

Ha előtte ott lenne a nyár a felkészülésre, akkor azt mondom, hogy megfelelő edzéssel jól fel lehet készülni őszre, de a mai naptól számítva erre most pontosan 3 hónap áll rendelkezésemre. Három olyan hónap, ami nem szokott bennünket remek futóidővel kényeztetni. Hóban, fagyban felkészülni tehát egy számomra ilyen nehéz versenyre, hát... elég esélytelen. De mivel tudjuk, hogy lehetetlen nem létezik, ezért megpróbáljuk. Sosem tudom meg, hogy meg tudom-e csinálni, ha nem vágok bele.
Nevezni március 11-ig lehet, addig még nem szorul a hurok a nyakam körül, hogy mindenképp ott kell lennem, addig még eldönthetem, hogy mi legyen, hogy vagyok-e elég bátor és merész hozzá, hogy egyedül belevágjak.

Most már álmaimban is éjszakáról éjszakára képek, számok és betűk villognak folyamatosan: 15 km, terepmaraton, hegyek, futás... Ha négykézláb kell bemásznom a célba, akkor is ott a helyem, mennem kell, őrülten vágyom oda. Beszippantott ez a verseny, már mikor olvastam a kiírást, nagyot dobbant a szívem, hív ez a vértesi terep. Ez annyira nekem való, hogy sokáig bánni fogom, ha most esetleg kihagyom.

Lássunk egy kicsit túl ezen a versenyen is!
Ha valami csoda folytán esetleg sikerülne teljesítenem, akkor egy kis edzéssel már elérhető lenne számomra a félmaratoni táv is, ami egy álomhatár. A legtöbb terepfutóversenyen, teljesítménytúrán van 20-21 km-es táv és ha azt tudnám teljesíteni, remek terepfutó és canicross versenyeken vehetnék részt. Mint álmaimban: kinyílna előttem a világ és szabadon futhatnék hegyről hegyre...

2011. december 22., csütörtök

Új futó-és túracucc beszerzéseim

Néhány héttel ezelőtt mikor betegen feküdtem itthon, volt időm az interneten barangolni és így vettem észre, hogy bizony a vaterán fillérekért is beszerezhetőek sportcuccok, köztük olyanok is, amelyeket már régóta szeretnék, de borsos áruk miatt mindig csak messziről nézegettem őket.
Azért tény, hogy ezek a vaterás dolgok nem valami profi felszerelések, de nekem próbálgatni, kitapasztalni, hogy mikor és hogyan tudom (egyáltalán tudom-e) használni őket, pont jók lesznek. Míg más a téli időszakban rövideket szaladgál odakint, vagy gyúr a "futóizmaira" alapozás gyanánt, addig én betegen sportuccokat vásárolgatok a neten alapozásképpen. De hát ilyen is kell, nem? ;-)


A mai nappal megérkezett a tél.
Végre leesett az első hó, végre ropogó hóban igyekezhettünk a hajnali roráte misékre, végre kezd karácsonyi hangulat lenni és végre megérkezett az összes áru, amire licitáltam, úgyhogy most megmutatom nektek a legújabb kincseimet.

Az egyik első szerzeményem egy 0,5 literes Vapur kulacs.


Biztosan láttatok már ilyet. Ha kiittuk belőle az összes vizet, össze lehet csavarni és kis helyigénnyel a táskába süllyeszteni:


Nem valami létfontosságú kellék túrázáshoz, de egyrészt nagyon tetszik, másrészt elképzeléseim szerint tök jól tudnám hasznosítani. Ha csak egy kis övtáskával túrázom (lásd lejjebb), akkor a kulacsot a karabinerrel az övtáskán bárhol rögzíthetem, ha a táskában már nincs hely és ha kiittam, akkor úgy már el tudom tenni. Vagy csak elviszem a táskában összehajtogatva és ha a túra során lesz vízvevő hely, akkor töltöm fel és aggatom magamra, hogy legyen nálam tartalék víz. Ez persze csak hátizsákspórolás esetén jöhet jól és majd a gyakorlatban elválik, hogy mennyire használható.

Egy másik szerzeményem pedig egy arcmaszk futáshoz, túrázáshoz télire a hidegben.


Igazából nem vágytam ilyenre, de mikor jó fájós torokkal, betegen feküdtem itthon, mert előtte a hidegben futkároztam, jónak láttam, ha van egy ilyenem a még hidegebb napokra is. Bár még mindig vallom, hogy jól beöltözve nem lehet futás közben megfázni, azért jobb az elővigyázatosság és inkább vettem egyet, mielőtt jégcsapok lógnának a torkomban a manduláim helyén.
Amint a képen látszik, fedi az orrot, sőt még a fület is, a szájnál meg van egy kis szellőző lélegezni. A maszk nagy része polár anyag, úgyhogy jól melegít, még a nyakamat is rendesen takarja. A szájrésznél pedig valamilyen sima szivacsos anyag van, ami átmelegíti a belélegzett levegőt, de nem nyelek közben kis szöszöket, szőröket a maszkról.

Most kéretik nem felröhögni, de felvéve a cucc valahogy így néz ki az ábrázatomon:


Hát tény, hogy nem azért vettem, mert olyan őrült mód jól áll, de ha ez kell a fogcsikorgató hidegben való futáshoz, akkor legyen. Egyébként pedig elé kötök egy vékony sálat futásnál és úgy másokat sem rémisztgetek és én is jó melegben vagyok.

A következő kincsem egy kulacsos övtáska futáshoz, amilyenre már régóta vágytam.


Ebbe pont belefér egy kulcs, zsebkendő, telefon és egy kis víz az edzésre.
Tudom, ilyen kütyükkel főleg hosszabb távú futásokra szoktak menni, de én néhány km után is olyan őrülten szomjas tudok lenni, hogy muszáj legyen nálam valami innivaló, a kezemben pedig utálok bármit is fogni, tartani futás közben.
Az övtáskán egyébként egy gumival összehúzható kulacstartó rész van, egy kis hálós zseb (ami nem tudom, mire jó, talán zsebkendőnek?), meg egy kis cipzáras rész. Az övtáska hátsó része vastag szivacsos, olyasmi anyag, mint a túrahátizsákom hátrésze, úgyhogy nagyon kényelmes, bár a táska kivitelezésén látszik, hogy kicsit gagyi darab. Valami mindenféle vackot árusító ajándékboltban vettem át, de annyira olcsó volt, hogy ha csak egyszer használom, már akkor is megérte.

Nyári túrázások alkalmával (ami szerencsére volt bőven), mikor a hátizsák véresre, gennyesre dörzsölte a vállam túra végére, akkor fogalmazódott meg bennem egy olyan gondolat, hogy a hátizsákcipelés helyett ki kéne találni valami mást. A sokszor használt dolgokat, mint az itiner és a fényképezőgép már a rövidnadrágom zsebeibe pakoltam, hogy ne kelljen a táskát levenni, felvenni, mert visítottam a fájdalomtól, ahogy a hátizsák átizzadt hátrésze dörgölte a bőrömet. Viszont azt is észrevettem, hogy inkább nem is ittam, csak ne kelljen levenni a táskát a hátamról és ne kelljen megállni a feneketlen táskában kutakodni a vizespalack után, mikor olyan jó lendületben vagyok.
Nagyon ritkán, de láttam másokon olyan övtáskát, ami nagyobb mint egy normál övtáska és elég sok cucc beleférhet. Lehet is kapni remek, formatervezett, márkás túraövtáskákat, de az kb annyiba kerül, mint egy jó minőségű túrahátizsák. Annyi meg épp nem volt rá sosem.

Most viszont találtam a vaterán ilyen nagyobb övtáskákat fillérekért. Ugyan nem túrázásra kifejlesztett hiperszuper változatot, de szerintem jó hasznát tudom venni.
Íme, az egyik:


Ez a táska valami eszméletlen szuper!
Rengeteg zsebe, rekesze van, nagyon jól bele lehet pakolni egy túrára úgy, hogy a víz és az itiner, meg a fényképező is kéznél legyen. Mint a képen látható, van egy középső nagyobb rekesze. Ez pont akkora, hogy még az összehajtogatott esőkabátom és a spirálos turistatérkép is belefér, sőt mellé még egy-két banán és szeletelt alma, müzliszelet, meg ilyesmik. Ez előtt van egy ugyanolyan hosszú, de kicsit kisebb zseb, ebbe is sok gyümölcsöt bele lehet még rejteni.
A középső nagy rekesz két oldalán pedig két kisebb zsebecske van, de ezek is elég nagyok. Férjem emiatt nevezte el lőszertáskának ezt a szerzeményemet, de szerintem csak irigykedik a remek tatyómra. Szóval, ebbe a két kis zsebbe bőven beleférnek az igazolványok, pénz, fényképező, itiner, izomlazító, pezsgőtabletták és egyéb apróságok.
A táska jobb szélén pedig egy összehúzható szájú kulacstartó van, aminek nagy előnye, hogy a táskát viselve a kulacstartó már elől van a hasamon, tehát a lehető legjobb helyen, pont kéznél. Folyamatosan ihatok, anélkül, hogy a táskát le kéne venni, vagy fordítgatnom kéne magamon. És ami az előnye, az a táska hátránya is: a két kisebb zseb ugyanis pont az oldalamon van, ami elég zavaró a karomnak, hiszen nem tudom magam mellé lógatni, vagy magam mellett mozgatni. Emiatt nagyon izgulok, hogy ezt a szuper övtáskát tudom-e majd használni túrázni. De ha mást nem, akkor majd hosszabb futásokhoz szerintem befogható. Ezt viszont csak tavasszal tudom meg, amikor már lehet pulcsiban vagy ujjatlanban túrázni, mert addig kabátra a hátizsák a jobb megoldás.
Ezen övtáska méltatása viszont itt még nem ért véget. Sokat gondolkoztam azon, mit csináljak majd a nálam lévő pulcsival, amit a hátizsákba mindig bele tudok tenni, de ősszel az egyik túrán is úgy mentem végig, hogy a derekamra kötöttem, úgyhogy ebben a megoldásban állapodtam meg magammal. Ebben a táskában viszont a nagy rekesze mögül előhúzható egy nagyon vékony, hátizsák formájú kis háló, amit a két vállon át lehet vetni, az övtáskához hozzá lehet erősíteni és így máris hátizsákká válik szükség esetén. Persze nem vízálló, mert tényleg csak háló, de ha néhány ruhát cipelni kéne, akkor ebbe bele tudom tenni, ha meg visszaveszem a pulcsit, akkor vissza lehet hajtogatni a hálót.
Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam igazi bevetésen is ezt az övtáskát.

Sajnos mivel annyi övtáskát végignéztem, így egy másik is annyira megtetszett, hogy azt is meg kellett vennem, de nem bánom, mert nagyon jó áron volt és nagyon tetszik.

Ezen egy nagy rekesz van amibe aztán minden belefér, előtte pedig két kisebb zseb a telefonnak és az apróságoknak és bal oldalt van egy kulacstartó zseb. Ennek a táskának az előnye, hogy minden hátul van, nem lóg ki az oldalamra zavaróan, de mégis jó nagy. A különböző csatjaira fel tudom erősíteni akár a Vapur kulacsot, akár a Szurdoktúrán kapott műanyag bögrémet, aminek azóta már más túrán is hasznát vettem, úgyhogy nem baj, ha nálam van.
A táska anyaga kicsit viaszos, vízlepergetős, úgyhogy rosszabb idő esetén is használható és még a mintája is nagyon tetszik. Kérdés, hogy tényleg be fogok-e tudni pakolni mondjuk egy 50 km-es túrára minden szükségeset egy ilyenbe?
Ha nem, akkor sincs vész, hiszen hosszabb futásokhoz, környékbeli bolyongásokhoz, kutyasétáltatáshoz is nagyon jól fogom tudni használni ezeket a tatyókat.

Ezek voltak az én karácsonyi ajándékaim magamnak és ez az egész kupac a postaköltségekkel együtt sem volt még 9000 forint sem. Azt hiszem, jó vásárt csináltam, már csak fel kell kerekedni ismét futni, túrázni.

2011. december 20., kedd

Városi kóborlás

Séta
táv: 8,2 km
idő: 3 óra 15 perc (vásárlásokkal együtt)
seb: 2,5 km/h


A nagy karácsonyi készülődés közepette bizony nem úsztam meg, hogy én is bemerészkedjek a városba néhány ajándékért. Hetek óta gyűltek az ötletek, hogy kinek mit ajándékozzunk és ma jött el az ideje, hogy amit nálunk nem lehet kapni, azt most egy nap alatt beszerezzem.
Reggel jól beöltöztem, felvettem a bakancsomat is, mert a híradások szerint már országszerte esik a hó, igaz, nálunk még kellemes tavaszi idő van napsütéssel, de még öcsém is mondta, hogy a Balaton felől hazafelé végig zuhogó hóban jött tegnap este. Mindenre felkészültem hát, hogy majd hótorlaszokkal és forgalmi dugókkal tarkított délutánom lesz és a zuhogó hóban majd nem járnak a vonatok sem. Tisztára fikciónak tűnt az egész, hiszen hetek óta jobb idő van, mint idén egyes nyári napokon.

Reggel már korán bementem egy-két dolog miatt, majd délután a Nyugati pályaudvarnál találkoztam Sophiával és együtt indultunk nyakunkba venni a várost. Mivel sok helyre el kellett mennünk, így nem láttuk értelmét mindig egy-két megállót buszozni, mert a vonaljegyek horror ára a mai napra meghaladta volna egy fapados repülőjegy árát a Budapest-Róma járaton, úgyhogy gyalog vágtunk neki, így legalább a karácsonyi ajándékok beszerzését összekötöttük egy jó kis sétával.
A Bajcsy-Zsilinszky úton indultunk a Deák tér felé, de közben még bekanyarodtunk a Garibaldi utca felé egy nyers éttermet megnézni. Egy ismerősünk nyitotta még a nyáron néhány utcával arrébb és most ideköltözte, úgyhogy megnéztük az új helyet és ha már ott voltunk, akkor kóstoltunk is egy kis édességet.
Kóstolgatás után visszasétáltunk a főútra és úgy értük el a Deák teret, ahol a Erzsébet téren áthaladva legnagyobb meglepetésünkre két hatalmas hókupac állt a Gödör előtti lépcsőkön és a lépcsők tetejénél. Fogalmam sincs, hogy került oda. Először el sem hittük, de megnéztük, megfogtuk, beleugráltunk és tényleg hó, miközben száraz az egész város, hiszen hetek óta semmi sem esett. Lehet, hogy tényleg esett egy kis hó tegnap este? De akkor hogy lehet, hogy csak itt maradt meg? Sehol egy szemernyi hó nem volt a városban sehol máshol. Mindenesetre nagyon megörültünk neki, úgyhogy a befásult és a karácsonytól tiszta ideg városi lakosság legnagyobb megrökönyödésére nekiálltunk hógolyózni. Végül is csak kicsit bámultak meg minket, de hát kérem, vidéken mifelénk ilyen nincsen és különben is már régen láttunk havat.

A mókázás után a Vörösmarty tér felé vettük az irányt, hogy egy kicsit szétnézzünk a karácsonyi vásárban is. No, én itt jól megdöbbentem, mert itt már nem karácsonyi vásár van. Egy-egy bódéban még árulnak mindenféle csecsebecsét, amit egyébként senki nem vesz meg és senkinek nincs is rá szüksége, a többi bódéban pedig csak hurka, kolbász, meleg étel, gyors étel, kürtöskalács, rétes, pálinka, forralt bor és egyéb hasznos karácsonyi ajándékok vannak. Ide csak enni meg inni járnak az emberek, hiszen a mai elkorcsosult társadalom már csak zabál, iszik és fogyaszt mindenütt, lehetőleg minél többet. Már csak erre van igény. Igaz, ezt eddig is tudtam, de hogy a karácsonyi vásárok is így elkorcsosulnak azt nem gondoltam.
Innen gyorsan továbbálltunk a döglött állatok zsírjától tocsogó kezű és az alkoholtól bűzlő emberek közül és a Váci utcán elbóklásztunk a Ferenciek teréig. Itt a főúton haladva próbáltunk megközelíteni az Astoria és a Blaha között egy könyvesboltot, de valami iszonyat, hogy mekkora volt itt a zaj. Üvöltve kommunikáltunk egymással, majd pár perc múlva meguntuk és a lépteinket megszaporázva inkább siettünk tovább, hogy mihamarabb túl legyünk ezen a szakaszon.
Hogy lehet itt élni, felnőni? Borzasztó lehet, nagyon sajnálom azokat az embereket, akiknek ott kell élniük. Nem csodálom, hogy ott esznek-isznak a vásárban, hiszen ezt másképp tényleg nem lehet kibírni. Ekkor tudatosul bennem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ugyan nem messze a fővárostól, de egy csendes kisváros csendes kis utcájába tudok hazamenni, ahol a legnagyobb zajt esténként a szomszéd kisfiú csapja, amikor nagyokat kacarászik fürdés közben.

A könyvet végül sikeresen megszereztük, bár a fél város ebben a könyvesboltan tolongott könyvért így karácsony előtt, de igyekeztünk tovább a Blahán át a Keletiig. Itt már túl voltunk a városban megtett 5. km-en is. Nem sok, de már úgy éreztük magunkat, mint amikor egy teljesítménytúrán a 30. km-t tapossuk. Nagyon fárasztó a városban sétálni és nem valami felemelő, de még mindig jobb, mint a fél fizetésemet alamizsna gyanánt a bkv-nak adni.
A Keletinél igazából az Aréna Plazaba szerettem volna bemenni, de mint kiderült ez még jóval a lóversenypálya után van. Sosem jártam még ebben a bevásárlóközpontban és igazából most sem állt szándékomban, de a belvárosban nincs sehol egy valamire való sportbolt, csak itt. Édesapámnak vettem itt ajándékot, biztosan nagyon fog örülni neki. Remélem, tavaszra-nyárra már rendbe jön annyira a lába, hogy tudjon futni, túrázni. A szigetköröket tempós gyaloglással már nyomatja, úgyhogy bízom benne, hogy újra együtt túrázunk jövőre. Ehhez vettem neki egy kis segítséget, de egyenlőre nem árulom el, hogy mi az.

A plaza nagy karácsonyi tülekedését túlélve a Stadionok felé indultunk, ami innen már nem is volt olyan messze - pont egy km. Itt az Aréna pénztárából szereztem be egy-két dolgot, meg a metró kijáratnál sikerült vennem végre világoslila karácsonyfadíszt a fánkra. Nem a szalagosra, hanem a karácsonyira.


Végül a nagy zajtól kicsit süketebben, de 8,2 városi km-rel a lábunkban és több tízezer forinttal kevesebbel a pénztárcámban sikerült zárni ezt a mai tor-túrát. Remélem, jövő karácsonyig nem lesz szükség megint ilyen városi kalandozásokra, maradok inkább az erdei ösvényeknél, turistautaknál és felfedezésre váró új erdei csapásoknál. Szörnyen megviselt ez a mai séta, pedig még hó sem esett, csak a bakancs törte fel elég rendesen a lábamat.
Hazafelé a vonaton pedig én is benyomtam egy jó kis pesti pogácsát, meg egy islert, hogy kicsit feledtesse velem a városi élet nehézségeit, de legalább most már mindenkinek megvan minden ajándék és kedves, praktikus, használható, személyre szóló lett mindenkinek. Már előre örülök, hogy hogy fognak örülni neki, úgyhogy mégiscsak megérte a mai séta.

További áldott és szeretetteli karácsonyi készülődést nektek is!

2011. december 12., hétfő

Fuss az álmodért!

"Menj, küzdj az álmodért,
Minden vágyadért, mi benned él.
Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd, miért szívből küzdenél."
(Hooligans: Küzdj az álmodért)

A minap Hooligans koncerten jártunk édesanyámmal az Arénában.
A sok évvel ezelőtti, unalomig játszott, lityi-lötyi 'Királylány'-hoz képest koncerten egész jól nyomják a fiúk a rockot, úgyhogy érdemes megnézni őket élőben. Mint a legtöbb koncerten itt is van mindig olyan elszendergős, andalgós rész, amikor a lassabb számos hatására totál kikapcsolok a valóságból és úgy el tudok gondolkozni. Most is már egy szuper terepfutó cipőt húztam gondolatban, kiskutyámnak csinos kis hámot adtam fel és szaladtunk árkon-bokron át a friss tavaszi napsütésben a zöldellő fák susogó lombkoronái alatt. Épp egy magas kaptatón futottunk fel, ahol előttünk már az ég kékje csillogott az út végén, amikor a fenti sorok hallatára feleszméltem: "Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc..."

Igen, nagyon mellbevágott ez a refrén és azóta is ezt dúdolom magamban, pedig a szám nem egy nagy durranás. Itt tudjátok meghallgatni:

(katt a képre!)

Be kellett látnom, az elmúlt hónapokban bizony sok hátraarc volt nálam az edzések terén és ha ezen nem változtatok sürgősen, akkor jövőre sem lesz semmiféle canicross a kiskutyámmal, pedig annyira szeretnék indulni ilyen versenyeken. Csak álmodozom a canicross-ról, a 10 km-ek megfutásáról, remek versenyekről, miközben itthon ülök, zabálok, hízok és panaszkodom, hogy nem vagyok jól és nem megy a futás...
De mit változtassak? Elgondolkodtató, hogy a sok betegség, rosszullét, kisebb sérülések ellenére tudtam volna-e többet tenni, többet és jobban edzeni? Lusta voltam, vagy tényleg megtettem mindent, amit meg tudtam? Nem tudom, de nem is számít, hogy mi lett volna, ha... Csak az számít, hogy ilyen langyos edzés mellett néhány km után meg fogok pusztulni terepen, ha nem húzok bele kicsit komolyabban.
Erre most mondhatnám, hogy dehát fájt a lábam, hogy fájt a csípőm, hogy szédelegtem, hogy megint rosszul voltam reggelente úgy, mint régen...stb. Kígyózó sorokban tudnám felhozni a kifogásokat, de tény, hogy a nóta is úgy szól: "Küzdj az álmodért!" Márpedig a küzdelemben benne van, hogy csináljuk akkor is, ha esik, ha fúj, akkor is ha nehéz, ha nincs kedvünk, ha fáj, ha épp nyom a cipő, ha épp nagy a cipő, ha más épp otthon lustul. Nem csak akkor kell futni menni, ha épp minden szép és jó, süt a nap és majd kicsattanok az energiától. Küzdés nélkül nincs győzelem és nincs semmi sem. Erre a sport nagyon jól megtanít.

Szóval, nincs mese: futni kell tűzön-vízen át, hátraarc nélkül menni előre és csak futni, futni, futni...

Fuss az álmodért!

Blogébresztő

Bizony, újra itt! :-)
Úgy gondoltam, itt az ideje ismét elővenni és kicsit leporolni a blogot.
Az elmúlt másfél évben sem feledkeztem meg róla, hiszen minden edzés, teljesítménytúra, tapasztalat, gondolat megvan, fel van jegyezve, készültek mindenről fotók, csak úgy elmaradtam a webnaplózással, hogy végül nem tudtam időben felrakni őket. Viszont minden megvan és amint időm engedi, szép sorjában fel fogom tölteni őket, de most a jelen eseményeit, edzéseit naplóznám, hogy legalább így aktuálisan követhető legyek.

Addig is, amíg mindent feltöltök, röviden elmesélem, mi történt az elmúlt másfél évben.
A betegségemmel kapcsolatban javulgattam, bár konkrétumot egy orvos sem tudott mondani, hogy mi bajom. Sok további vizsgálaton átesve végül egy vércsepp-analízises vizsgálat adta a legkézzelfoghatóbb eredményt, méghozzá azt, hogy gyulladás van az egész szervezetemben, főleg a bélrendszer és a bélnyálkahártya, tápcsatorna, nyelőcső érintett. Tehát úgy minden, ami az evéssel kapcsolatos. Ezért voltam rosszul minden étkezés után.
Érthető módon tehát az étkezés terén próbáltam meg változtatni, melynek köszönhetően a fájdalmaim teljesen elmúltak, de a gyengeség, szédelgés, hőemelkedés és az étkezések utáni rosszullét olykor még visszatér. Próbálkoztam gluténmentes diétával, a nyers étkezéssel, ismerkedtem a paleolit diétával (amit vega módon nem nagyon tudtam alkalmazni, de elvei irányadóak) és a harcosok étrendjével is. Valamilyen módon mindegyik hozott eredményt, de leginkább a harcosok étrendje jött be, amit hellyel-közzel igyekszem is tartani. Amikor rendesen betartom, akkor tényleg nagyon jól vagyok és nagyon jól mennek az edzések is, úgyhogy a jövő év projektje lesz, hogy teljesen átálljak erre az étkezési formára.

Az edzések terén nagyon lassan, de végül fejlődtem és sikerült valamennyire összekapnom magam. Tavasszal próbálkoztam újra a futással, de szörnyen ment. Egy km olyan fizikai nehézséget okozott, hogy alig álltam a lábamon. Végül egy séta és futás kombóval tarkított edzésterv alapján kezdtem készülni, amely eleinte jól ment ugyan, de nem hozta meg a várva várt eredményt, ráadásul annyira kellemetlennek is éreztem az egészet, hogy én aki 8-10 km-t tudtam futni azelőtt, most ilyen totál kezdőknek szóló edzésterv alapján próbálkozom összekaparni magam.
Közben nyár óta indultam ismét a Szigetfutásokon, ahol először csak futva és sétálva, de egész jó idővel teljesítettem a távot, ugyanis kiderült számomra, hogy sokszor gyorsabban gyalogolok, mint ahogy futok. :-) Ez idő alatt beszereztem egy új futócipőt is, ami majdnem mezítlábas cipő, csak enyhe csillapítás van benne (tehát félmezítlábas) és el kezdtem tanulni és tanulmányozni a természetes futás technikáját, aminek köszönhetően néhány hónapos átszokás után laza, kényelmes kocogással végre le tudtam futni 3-4 km-t belesétálás nélkül. Novemberben már könnyedén kocogtam 4 km-t szintes terepen és végigfutottam a Szigetkört is megállás nélkül.
Tudom, nem valami rohamos fejlődés egy szezon alatt, de én nagyon örültem neki, mert a betegségeim miatti sok visszaeséssel, hátráltatással és szenvedéssel tudtam csak készülni, de sikerült.

A teljesítménytúrázás már jobban ment.
Nagyon sok túrán voltunk az idén is, de ami a legfontosabb, hogy a nyáron sikeresen teljesítettem életem első 52 km-es túráját teljesen egyedül. Nyár végén szintén egyedül megismételtem az 50 km-t egy másik teljesítménytúrán, hogy elhiggyem, tényleg képes vagyok egy ekkora táv teljesítésére. A túrázásban tényleg sokat fejlődtem, már alig érzek meg egy ilyen hosszú távú túrát is.

Most egy néhány héttel ezelőtti influenza-szerű megbetegedés utóhatásait nyögöm: azóta folyamatosan fáj a szívem, köhögök, hörgök, úgyhogy most ismét kényszerpihenő van, de bízom benne, hogy januárra meggyógyulok ebből is.

Egy szó, mint száz, nem vagyok még teljesen jól, de viszonylag összeszedtem magam és nagy terveim vannak a 2012-es esztendőre, de erről majd később. Igyekszem tehát naplózni az elkövetkező edzéseimet, próbálkozásaimat és közben amennyire tudom, pótolom a lemaradásom (ha mindent bepótoltam ezt a bejegyzést törlöm, úgyhogy ehhez kérlek, ne is írjatok megjegyzést, csak majd a többihez!).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails