Ma volt a BSI által szervezett Vivicittá városvédő futás.
Már megbarátkoztam a gondolattal, hogy ezt idén ki kell hagynom, helyette viszont egy laza, ismerkedős, itthoni futást terveztem a kedvenc kis tavam körül. Péntekre időzítettem ezt a várva várt futást. Már annyira rákészültem, hogy még az étkezésemre is szigorúan figyeltem egész héten, nehogy valami nehezebb ételtől mégiscsak felszaladjon a hőemelkedésem, ahogy szokta. Minden rendben is volt egészen csütörtök estig...
Az élet megint másképp tervez.
Csütörtök este a már jól ismert hőemelkedéses gyengeség jelentkezett, de nagyon enyhe formában, úgyhogy nem is foglalkoztam vele - majd reggelre elmúlik.
Nem múlt el. Olyan vergődve, félholtan ébredtem, mint betegség idején, amikor az ember egész éjjel 38 fokos lázzal küzd. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, de annyi erőm nem volt, hogy a fürdőszobáig elmenjek.
A délelőtt folyamán megkezdődött nőiségem e havi piros betűs ünnepe is. Egy falatot nem bírtam enni egész nap, még egy almát sem bírtam magamba erőltetni, egy kevés vizet is alig ment le a torkomon olyan hányingerem volt.
Délutánra már zúgott az egész fejem, úgy szédültem, mintha egy felhőkarcoló tetejéről nézném a világot, majd 2-3 óra alatt 39 fok fölé szökött a lázam is és kályha módjára ontottam magamból a meleget. A cicáim rám is gömbölyödtek, de ezt már ők sem bírták sokáig, fél óra múlva mindkettő rohant hűsölni az előszoba hideg kövére.
Hamar elszaladt így a péntek futás helyett...
Szombatra elmúlt a lázam, maradt a jól megszokott hőemelkedés.
Közben pedig iszonyatos módon el kezdett fájni az oldalam. A tegnapi napot még nagy nehezen kibírtam, de ma már mozdulni sem tudok. Még a fetrengés sem megy, tényleg nem bírok mozdulni, miközben mások meg várost védve róják a kilométereket Budapesten. Ezt én nem bírom elviselni, futni szeretnék most már én is - de nagyon. Ehelyett az egész hasi részem fáj már, főleg az alhasi terület. Sosem éreztem még ilyen fájdalmat, főleg ezen a területen nem. Gyerekként is hasfájós voltam, tiniként is sokat görcsölt mindenem a menstruáció alatt, de ez teljesen másmilyen fájdalom, mint amit eddig éreztem.
Ez már nem vashiány.
Itt már valami nagy bibi van, úgyhogy, ha esetleg majd lábra bírok állni, elvitetem magam egy orvosig, hogy mondjon valami okosat.
Ez lett hát a betervezett futásból.
Pedig hét elején már annyira jó erőben voltam, annyira jól éreztem magam, azt hittem végre búcsút mondtam ezeknek a különös elgyengüléseknek, láznak, erre a tervezett futásom idején újult erővel lobban fel. Mi lehet ez a furcsa kór?
És egyáltalán: hogy lesz ebből májusi Szigetfutás?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése