2010. január 29., péntek

Orvosnál jártam

Ezer éve nem tettem be a lábam orvosi rendelőbe. (Lehet, hogy ez a baj?)
Most viszont tényleg érzem, hogy komoly gond van és hiába csak vashiány, jobb ha lát egy orvos is és igazolja, hogy tényleg az. Mert mi van, ha mégsem ilyen egyszerű? Szedek ugyan most már egy csomó vaskészítményt, de már ott tartok, hogy az utcánk végéig (kb. 1 km) nem bírok elsétálni, mert összeesek ugyanazokkal a tünetekkel, mint a legutóbbi futásnál. A városba már nem merek egyedül beutazni, mert bárhol rosszul lehetek. A vonaton, ha nincsen hely, nem bírok állni 10 percnél tovább.
De ez még hagyján! Már az itthoni teendőimet is képtelen vagyok ellátni, például nem tudok felsöpörni a konyhában, mert utána úgy ver és fáj a szívem, hogy elmondani nem tudom. Ráadásul kiver a víz és úgy érzem, mentem megfulladok. Sokszor nem is bírom ki néhány óránál tovább a házban, ki kell mennem friss levegőt szívni, mert olyan érzésem van, hogy elfogyott az oxigén és nem kapok levegőt. Hetek óta pedig minden este felmegy a hőemelkedésem is.


Szóval, most már komolyan megijedtem, hogy egyre rosszabb.
Valószínű tényleg csak vashiány, de annyira rosszul vagyok, hogy bízom benne, hogy a doki ad valami extra dózist, hogy inkább azt szedjem, vagy hátha van valami sürgős beavatkozás ilyenkor. Tudom, hogy a vasbeépülés lassú folyamat, de hátha tud segíteni a szuper orvostudomány egy kevéskét legalább, mert tényleg mint egy élő halott lézengek és pár lépésnél többet a lakásban is képtelen vagyok megtenni tünetek nélkül. Ez nem igazán normális és elég veszélyes is.

Úgyhogy rávettem magam, és hétfőn reggel egyből a dokinál kezdtem. Természetesen a tüneteim alapján azonnal vérvételre küldött. Reméltem is, hogy ez lesz, nem akartam én más herce-hurcát, a vérvételből is ki fog derülni, hogy olyan vashiányom van, hogy csoda, hogy még lézengek.
Másnap reggel már a nénik között várakoztam reggel hatkor vérvételre. Legyek gyorsan túl rajta. Persze csak 9-10 óra fele hívtak be, de szerencsére összefutottam egy ismerőssel, aki utána haza is tudott vinni autóval.
Így is alig van vérem, most még azt a keveset is lecsapolták!
Szörnyen rosszul voltam utána. Még valahogy kijöttem a rendelőből, de amint kiértem kezdett minden elsötétülni. Egyből nekivágtam magam az első falfelületnek, mert persze ülőhely nem volt, vagy ha volt is, azon is a kabátjaikat tárolták az emberek. Még a falnak dőlve sem tudtam megállni, remegett a lábam ezerrel, úgyhogy beguggoltam az egyik sarokba és próbáltam úgy tenni, mintha még ép elméjű lennék. Szerencsére az ismerősöm is utánam pár perccel végzett, úgyhogy felmosott valahogy és berakott a kocsiba. Nem is tudom, hogyan keveredtem volna haza nélküle.

Szerdára már elkészült a lelet is.
Remekül néz ki. Minden vérrel és vassal kapcsolatos értékem magas vagy alacsony. Legalábbis laikus lévén én ennyit értettem meg belőle. :-)
Ma reggel pedig már mentem is vissza a dokihoz a leletemet lobogtatva.

Kórkép: picike vashiány.
Nem viccelt. Tényleg azt mondta, hogy csak egy kicsit vagyok vashiányos. Örültem ugyan, hogy csak kicsikét, de akkor mitől vagyok ennyire rosszul??? Persze megnyugtatott, hogy ne aggódjak, csak szedjem szépen a vasat, amit eddig is és néhány hónap múlva minden rendben lesz. Nem aggódtam én egy percet sem, engem csak az érdekelt, hogy mikor fogok tudni újra futni. Hamarosan itt a tavasz, jönnek a versenyek, amiken ott kell lennem, mert megesz a penész otthon a fotelben ülve, míg mások vígan futkorászhatnak. Még a telet kibírom valahogy, de ha tavasszal kisüt a nap és én még mindig képtelen leszek futni, lehet, hogy közelebbről megismerkedem egy elmegyógyintézettel.
Na, nem baj, ilyennel nem hergelem magam. Végül is csak kicsike vashiány, gyorsan túl leszek rajta. Remélem.

Egyébként ahogy a képen is látszik, beszereztem mindenféle csodaszert. Minden természetes és természetellenes bogyót, kapszulát, tablettát, levelet, aminek akárcsak egy kicsi köze is van a vashoz, a vas beépüléséhez, vagy a vérképzéshez.
Először gondolkoztam, hogy próbálkozom természetes módszerekkel, növényekkel és sok csalánt eszem majd és sok vastartalmú miegymást, de olyan súlyosnak érzem a tüneteim, hogy mire azokkal mennék valamire, lehet, hogy elpatkolnék valami egyéb szövődményben. Ráadásul hajlandó vagyok mindent bevenni, lenyelni, csak miharabb sportolhassak megint, hogy újra róhassam a futókilómétereket a kiskutyámmal, hogy tekerhessek a kis Mongoose drótparipámmal az alföldi falvakon át az ébredező nap fényében... Mit meg nem adnék most egy biciklitúráért!...

Szóval, maradnak ezek a furcsa szerek! Ezek lesznek elkövetkező hónapjaim desszertjei. Remek kilátások...

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails