2010. január 7., csütörtök

Futás - 2010. január 7.

Futás
táv: 3 km
idő: 21 perc
seb: 7 perc/km

Ma kimerészkedtem futni.
Ma volt az első nap idén (2-án kívül), hogy nem havazott, viszont minden jeges, latyakos és havas, de ez utóbbi mindenen túltesz.
Futni semerre sem lehet. Az utakon épp csak az autóknak van egy sáv eltakarítva, ha jön egy kocsi, félre kell állnom a térdig érő hóba, ami valljuk be: a futást egy kicsit hátráltatja.


Van itt a közelben egy tó (még sétálva is öt perc, ez látható a képen is), oda szoktam járni Bundás kutyusommal szaladgálni. Egyébként ez a falu futópályája, mert elég sokan idejárnak, ugyanis egy tó-kör pont egy km, így könnyű mérni a távot és a részidőket is. A terep is nagyon jól futható, nem betonozott és még kisebb emelkedőkkel és lejtőkkel is tarkított. Tényleg jó pálya.
Kivéve most. Bundást ma nem vittem, mert nem tudtam milyen a terep, de jobb is. Hát nem taposták ki már több százan előttem, az biztos, de néhány elvetemült futó nyoma azért látszott a hóban, most viszont nem találkoztam senkivel. Eléggé csúszott a pálya és nehezen lehetett haladni, úgyhogy futásnak nem igazán volt nevezhető, amit műveltem, de azért jól esett a mozgás.

Igaz, három km elég is volt.
Annyira fehér volt minden, hogy belekáprázott a szemem és úgy szédültem, hogy még a lábaim is összeakadtak. :-) Ráadásul nem bírtam valami jól. Tény, hogy régen edzettem, de azért ezt a 3 km-t elég kevésnek érzem magamhoz képest. Ennyit még tavaly tavasszal is lefutottam egyből több év kihagyás után. Na mindegy, lehet, hogy csak az ünnepi étkek és a furcsa időjárási körülmények fogtak vissza ennyire. Majd összeszedem magam tavaszra!

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails